Nagy veszteség érte a népzenész és néptáncos közösséget 2020. február 23-án, amikor is Kovács Márton „Puki” magyarpalatkai bőgős letette a vonót ezen a földön. Hogyan lett az egyik legnevesebb banda tagja a nem magyarpalatkai származású, nem zenész családba született, hanem kovács felmenőkkel bíró legény?

Mestersége címere: bőgős

Kovács Márton nem vitte tovább az atyai mesterséget, hanem az 1960-as, ’70-es években a budatelki, de Magyarpalatkára nősült Kozák Zsiga bőgősének állt, akinek akkoriban többnyire Kodoba Béla és Moldován Stefán kontrázott. Így került kapcsolatba a Magyarpalatkai Bandával, amelynek aztán egyik legkiválóbb bőgőse lett.

A palatkai bőgőzés technikájáról és „Puki” egyéni játékmódjáról így ír Koncz Gergely népzenész:

„A palatkai bőgősök kizárólag rövid, saját készítésű vonót használnak, amelyet – éppúgy, mint a bőgő nyakát is – mindannyian marokra fognak. A hangsúlyokat keményen játsszák, elsősorban ők a ritmus, a Mezőségen nincs »maszatolás«. A palatkai bőgősök hagyományosan egy húron játszanak, a háromhúros bőgő legmélyebb, A húrját hangolják a kontra A-nál magasabbra. »Puki« legtöbbször kontra H-ra hangol, és az üres H-kat sokszor, és tudatosan, zenei hangként használja is. Talán ő a legtudatosabb, egyben legjátékosabb is a hangok használatában. Sok felvételen hallható, hogy dallamváltásoknál a kíséretből elsőként kapja el a prímás szándékát, az új dallamot. Ragyogó füle van, remek táncos, minden dallamot ismer, és egy kicsit még hegedülni is tud. Sajnos az utóbbi években az egészsége már nem engedi, hogy muzsikálni járjon. Vonózásában gyakori, hogy – főként közepes tempójú táncok (ritka csárdás, szökős, lassabb tempójú sűrű csárdás) esetében – a lefelé húzott hangot meríti, a fölfelét »pukkantja«, becenevét is valószínűleg innen kapta.” (folkMAGazin 2014/1, https://issuu.com/folkmagazin/docs/mag14_1/3)

Végül szóljon egy kis palatkai muzsika Puki tiszteletére:

Fotók: Henics Tamás