A busójárás eredete

Aki szeretne egy kicsit kiszakadni a jólfésült hétköznapokból, látogasson el Mohácsra a busójárás idején. Kereplők és kolompok éles zaja veri fel a tél csendjét, a házak udvaráról hangos zeneszó és vidám rikoltozás hallatszik, és az utcákon már valami készül: szabad tűzön, köcsögökben rotyog a bableves, és egyre több viseletbe és maskarába bújt alak tűnik fel.

A Duna menti település a farsang farkán teljesen felbolydul, és néhány napra – szó szerint és átvitt értelemben is – kivetkőzik magából. A busójárás (horvátul pohod bušara) a Mohácson és környékén élő római katolikus délszlávok, a sokácok vagy sokacok farsangi alakoskodása. A busójárás a más népek hiedelemvilágában is megtalálható télbúcsúztató, tavaszköszöntő, oltalmazó, termékenységet varázsló ünnepek családjába tartozik. Ezt a pogány elemeket őrző hagyományt poklade néven is emlegetik, ami a karnevál szó horvát megfelelője, és Anatóliától az Ibériai-félszigetig jelen vannak a mohácsi népszokáshoz rendkívüli módon hasonlatos, maszkos télűző népszokások, farsangi felvonulások.

Régen farsangvasárnap reggelétől húshagyókedd estéjéig tartott a mulatság, mára már hosszabb, csütörtöktől keddig tartó látványossággá vált. A legfőbb események: a partraszállás, a jelmezes felvonulás és a koporsó vízre bocsátása. A partraszállás során a túlparti – ahogyan a helybéliek mondják – „Szigetből” (és Kismohácsról, amely Mohács város déli, belterületi része) eveznek át ladikokon a busók. Ezután a jelmezesek a Kóló térről a főtérre vonulnak. Sötétedéskor, a farsangi koporsó vízre bocsátása után az egybegyűltek máglyagyújtással égetik el a telet jelképező koporsót és a főtéren körtáncokat járnak. 

Mit adtak nekünk a törökök?

Ha a Brian élete című kultuszfilm mintájára feltennénk a kérdést, hogy mit is adtak nekünk a törökök magyarországi tartózkodásuk alatt – például a gyönyörű török fürdők, mecsetek és dzsámik, a töltött káposzta és az Egri csillagok mellett–, akkor a legenda szerint a busójárással is bővíthetjük a felsorolást. A monda szerint ugyanis a török uralom alatt a sokácok a Mohács-szigeti mocsárvilágban kerestek menedéket, ám egyszer csak megelégelték a rabigát. Ekkor ijesztő maszkokba bújva, zajkeltő eszközökkel éjszaka átkeltek a Dunán, majd kiűzték a törököt Mohácsról. Bár a történetnek aligha van valós alapja – sokkal valószínűbb, hogy a balkáni eredetű sokácok eredeti hazájukból hozták magukkal ezt az ősi hagyományt –, a busók mégis megőrizték a dunai átkelés látványos mozzanatát.

Átváltozás

A busók

Ahogy sok más farsangi szokásnak, úgy a – szellemi kulturális örökséggé és hungarikummá nyilvánított – busójárásnak is az átváltozás a legfontosabb eleme. A busók szőrével kifordított bundába, szalmával kitömött gatyába, színes gyapjúharisnyába és bocskorba öltöznek. A bundát az öv vagy marhakötél fogja össze derekukon, erre akasztják a marhakolompot, kezükben pedig kereplő, soktollú, fából összeállított buzogány vagy bot. A leglényegesebb azonban, ami a busót busóvá teszi: a fűzfából faragott, hagyományosan állatvérrel festett birkabőrcsuklyás álarc.

Korábban a busók maguk faragták álarcaikat, és sokan még ma is ragaszkodnak ehhez a hagyományhoz. Előfordul, hogy valaki több maszkot is farag, és azokat évről évre cserélgeti, hogy megőrizze inkognitóját. Egy-egy ügyesebb kezű busó busótársai számára is készít maszkot. Közülük több olyan tehetséges specialista került ki, akik kiállításokon, vásárokon is megjelennek alkotásaikkal. Néhány csoportban kialakult gyakorlat, hogy (általában a vezető busó) „stílusát” követve faragnak, vagy ő maga faragja a csoport többségének maszkját. Így az egyes csoportok a maszkok jellemző jegyei alapján is beazonosíthatóak. A kevésbé ügyesek vásárolják vagy kapják a maszkjukat. 

A maszk mögött a busók egyfajta „védettséget” élveznek és áthághatják a viselkedési normákat: az ijesztgetés mellett gyakran elragadják a nőket vagy botjaikkal a szoknyájuk alá nyúlnak.

A „szép busók”

A „szép busók” (lepa busa) a sokác népviseletbe öltözött, arcukat fátyollal eltakaró alakok.

A jankelék

A jankelék rongyos ruhába öltözött fiúgyermekek, akik arcukat ronggyal, harisnyával takarják el, és vállukon átvetve egy fűrészporral – vagy korábban korommal – kitömött zsákot visznek, és azzal ütögetik meg a közönséget, főképp a lányokat.

A busójárás mindegyik alakjára jellemző, hogy nem vonatkoznak rájuk a hétköznapokban megszokott morális szabályok.

A busócsoportok

A busók egész évben készülnek a busójárás néhány napjára. Többségük csoportokba tömörülve készülnek fel az eseményre. Az utóbbi években a felvonulásos, jelmezes, városias jellegű karneválra 1000-1200 fő öltözik busónak, akik 58 önállóan szerveződő, zárt közösséget alkotva alakítják jellemző rítusaikat. A csoportok egymás közti rivalizálása egyben folyamatos késztetést jelent a farsangi karneválon való színes és igényes megjelenésre. Valamennyi csoportban van egy minden tag által tisztelt vezető egyéniség.

Az egyes csoportok a közösségen belül is rendelkeznek sajátos szokáshagyománnyal, ami teljesen láthatatlan marad a külső szemlélő számára. Ilyen a csoportok összetétele, a csoporttagság lehetősége, módja, a tagok hierarchiája, motivációik, térhasználati szokásaik, beleértve a felkészülés időszakának hosszát és rendjét, a farsangi útvonalakat, az adott időszak rituális eseményeit, kiegészítő tárgyi kellékeit, attribútumait. Eltérő lehet a farsang időszakán kívüli kapcsolatrendszer működése is, amire azonban jellemző a folytonosság, az év közbeni találkozások, a következő farsangra való készülődés gyakorisága. Egyes csoportok olyan szoros köteléket alkotnak, hogy segítik egymást építkezésben, közösen vágnak disznót, együtt nyaralnak. Mások is rendszeresen találkoznak, közös főzések, beszélgetések alatt készülnek a következő farsangra.

Kezdet és vég, vég és kezdet

Bár mind a programkínálaton, mind a vásári portékákon érezhető a hagyományok felhígulása, még így is egy különös, „ősi” világba csöppenhetünk a busójárás idején. A rémisztő ördögpofák szemtelen incselkedését, pajzán tréfáit és az „ereszd el a hajamat” hangulatban töltött napokat a nagyböjt elcsendesedő, lemondásra és befelé fordulásra szólító időszaka váltja fel – így él egymás mellett még ma is az élet két ellentétesnek tűnő, mégis összetartozó és szétválaszthatatlan oldala.