November utolsó napjához, András napjához sok népszokásunk kötődik.

Szent András, a keleti egyház védőszentjét az I. században átlósan ácsolt kereszten halt mártírhalált, ezt a keresztet a mai napig andráskeresztnek hívjuk.

András napja az egyik legfontosabb házasságjósló- és varázsló nap. A lányoknak magányosan, titokban kellett a különféle praktikákat elvégezniük, hogy működjön a varázslat.

Íme néhány régi „recept”:

Böjtölj egész nap, majd rejts a párnád alá férfi ruhaneműt, és – ahogy a hajdúszoboszlói mondás tartja –: „Aki böjtöl András napján, vőlegényt lát iccakáján.”

Ma már nehéz zsúpfedeles házat találni, de ha mégis arra visz az utad, rázd meg az ereszét! A lehulló magból lehet(ett) jósolni: „ha a lány kötényébe búzamag hull, jómódú legény veszi feleségül, ha rozsmag, akkor szegény lesz a férje, ha pondró hull bele a zsúpszalmából, akkor még a következő évben teherbe esik.”

A hallgatózásból való jóslás legismertebb formája volt az ól rugdosása: ahányat röffen a disznó, annyi év múlva mész férjhez.

Az Ipoly menti falvakban egy András nevű férfi kapuját rázták meg, és figyelték, honnan hallatszik kutyaugatás, mert abból az irányból érkezett a jövendőbeli.

A fonóban közösen jósoltak ólomöntéssel és gombócfőzéssel. A gombócba egy-egy férfinevet rejtettek, és amelyik elsőként jött fel a víz színére, az lett a lány férje. Az ólomöntésnél az öntvény alakjából a jövendőbeli foglalkozására próbáltak következtetni.