„A széki táncok és tánczene régies gazdagsága annak köszönhető, hogy a hajdani fejlett mezővárosi táncélet szervezett közösségi keretei csaknem máig fennmaradtak. A kulturális önellátó jellegét elszigeteltsége és különleges városi öntudata révén megőrző, népes település zárt szigetként emelkedik ki a közép-erdélyi - közelebbről észak-nyugat mezőségi, ill. Kis-Szamos völgyi táncdialektusból. A közösségi táncélet zárt hagyományai biztosították Széken Erdély s egyben a Kárpát-medence egyik legépebb, fejlett táncciklusának fennmaradását, amelyben számos régibb tánc- és zenestílus, műfaj és típus ötvöződött. A széki táncok mindegyike kapcsolódik a környező közép-erdélyi tánckincshez, de összefüggő egységükben csak Székre jellemzőek. A táncok formája egyszerűbb, szabályozottabb és közösségibb, mint másutt. Nincsenek kiemelkedő táncos egyéniségek, viszont a táncok műfaji-formai-zenei tekintetben többrétűek.

A széki táncciklusban, az un. párban a táncok sorrendje meghatározott, s két un. »félpár«-ra oszlik. Fejlődésének, alakulásának mintegy három időbeli fázisát tudjuk követni.

1. Régebben, ugyanúgy, mint másutt a táncciklust a férfitáncokkal kezdhették meg, s így a sorrend feltehetően sűrű tempó, ritka tempó, magyar + lassú és csárdás volt.

2. A 40-60-as években a magyar + lassú, csárdás, porka, hétlépés követték egymást. Alkalmilag átmenetként »lassú csárdás« is szerepelhetett a lassú és a csárdás között. A férfitáncok már csak a szünetben kerültek sorra.

3. A hatvanas évek második felétől a párban a magyar + csárdás, porka és hétlépés szerepelnek. A lassú használata már csak kivételes, alkalmi jellegű, és a virtuskodó, improvizatív egyéni, kettes, valamint kis- és nagycsoportos, egyöntetű körben járt férfitáncok helye pedig a táncszünetekben van.”

(Martin György: Szék felfedezése és tánchagyományai)