Szék női viseletének visszatérő színei a fekete és a piros – de vajon miért és mióta?
A magyarázatért vissza kell mennünk az időben egészen 1717-ig, amikor a tatárok betörtek Székre, és a lakosság nagy részét lemészárolták. Ugyanebben az évben pestisjárvány is tombolt, így a településen alig 100 lélek maradt. Az életben maradottak a gyász jeleként feketét öltöttek, és még a kislányokra is kendőt adtak. Ekkoriban alakult ki − a vér és a gyász szimbólumaként − a helyi viselet fekete-piros alapszíne, és azóta elmaradhatatlan kelléke a kendő a viseletnek. Azóta Szent Bertalan napján (augusztus 24.) az egész falu templomba vonul és megemlékezik az egykori tragédiáról.

Pirosat – ami az élet és a vér színe – csak a lányok és a fiatalasszonyok hordhattak, az idősebbek sötétebb ruhadarabokat vettek fel. Természetesen az alkalom sem volt mindegy, más öltözet illett a templomba, konfirmálásra, temetésre vagy a hétköznapokra. A női viseletekről bővebben itt láthattok egy videót. (Köszönjük, Patai Bori!)
A női viselet két alapszíne Kányádi Sándort is megihlette, aki Fekete-piros című versében örökítette meg a széki lányokat.